Iskolatáska – iskola előkészítő foglalkozás

Szülőként és szakemberként is tudjuk, hogy az iskolaválasztás körüli időszakot rengeteg kérdés, bizonytalanság, kétség övezi, nem kis feladat elé állítva szülőket, gyerekeket egyaránt.

Az iskolába lépés minden gyerek számára öröm, várakozás, büszkeség. Fontos, hogy ezek olyan értékek legyenek, amelyeket képesek vagyunk megőrizni, életben tartani.  A sikeres iskolakezdés lesz a záloga egy olyan pozitív attitűd kialakulásának, ami egy gyereket a tanuláshoz köt, és reményeink szerint egy életen át elkísér.

Számunkra fontos, hogy a hozzánk járó gyerekeket fokozatosan vezessük át az iskolai életbe, kíváncsiságukat, nyitottságukat megőrizve, magabiztosan engedjük tovább.

Iskola-előkészítőnket az iskolakezdés előtt álló óvodások számára hoztuk létre, azzal a céllal, hogy támogassuk ezt a folyamatot.

Nem tanítunk! Viszont fejlesztjük, támogatjuk és erősítjük azon képességeket, amelyek a tanuláshoz elengedhetetlenek. Mindezt játékkal, mesével, sok mozgással, manuális tevékenységgel, a gyerekek életkorához és érdeklődéséhez igazítva, fokozatosságra törekedve.

Figyelembe vesszük, hogy a gyerekek egyéni érési ütemben fejlődnek, így differenciáltan, egyénre szabott módszerekkel alakítjuk ki a foglalkozásokat, amelyeket öt fő terület köré építünk:

  • Mozgásfejlesztés
  • Beszédészlelés és – értés fejlesztése
  • Kognitív képességek fejlesztése
  • Társas viselkedés fejlesztése
  • Grafomotorika fejlesztése

Mindezt nyugodt légkörben, barátságos környezetben, kiscsoportban (max.12fő) tartjuk, amelyek során fokozatosan növeljük azt az időd, amit valamilyen kötött tevékenységgel töltünk, annak érdekében, hogy az iskolai tanóra „végigülése” ne okozzon gondot.

A szülőknek konzultációs lehetőséget biztosítunk, a gyerekeket megismerve és megfigyelve, javaslatot teszünk esetleges egyéni terápiára, fejlesztésre. Szívesen megbeszéljük az iskolaválasztással kapcsolatban felmerülő kérdéseket, lehetőségeket.

A foglalkozásokat tapasztalt, több mint 10 éve,  általános iskolában tanító pedagógusok tartják.

Félnapos felkészítő –  keddi napokon 9-12 óráig

Napirendünk

9.00-9.30 beszélgető kör, napindítás

9.30-10.15  tematikus fejlesztő foglalkozás 1.

10.15-10.30 tízórai

10.30-11.00 szabad játék

11.00-12.00  tematikus fejlesztő foglalkozás 2.

 

További információ 

Parrag Gabi 06 20 387 2737

 

 

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress