Hanni
6,5 éves kislányomat egy óvónő javaslatára vizsgáltattam meg. Sokkolt az eredmény, főleg a beszédértés-vizsgálaté, mert nem gondoltuk volna, hogy a fáradékonyság és a hisztik hátterében hallásproblémák állnak. Ráadásul Hanni zenei érzéke kiemelkedő: 5 éves kora óta tanul hangszeren, és zenetagozatos iskolába írattuk, így egyáltalán nem volt mindegy, hogyan oldódik meg a “túlhallás”.
Nem tagadom: aggódtam a terápia miatt, de ez teljesen alaptalannak bizonyult. A viselkedési problémák már a hallástréning alatt is látványosan mérséklődtek, a zenei hallása pedig tökéletesen kifinomodott. (Eleinte csak azt vettük észre, hogy a gyerek egész nap fütyörészett, most – 5 hónappal a tréning után – azt is halljuk, hogy tisztábban, szebben énekel.) Az eredményt a műszeres mérés is igazolta, a beszédértés teszt pedig 98%-os lett. A 10 nap pedig egyáltalán nem volt olyan nehéz, mint amilyenre számítottunk!
Köszönjük!
Dani

Dani fiam 6 évesen, szeptemberben kezdte az Alapozót. Már pár hét után érzékeltünk nála változást: míg korábban nyakatekert, nehezen követhető mondatokban beszélt, elkezdett rövid és világos mondatokat használni.
Január végére pedig a korábban zárkózott, “befele élő”, semmivel sem törődő srácból nyitott és érdeklődő gyerek lett, aki tele van kérdésekkel a körülötte levő világról, reagál a történésekre, érdeklik az emberek, a gondolataik és érzéseik.
Az sem utolsó dolog, hogy Dani nagyon nagy örömmel jár tornázni. Még hosszú út áll előttünk a fejlesztésben, de az eredmények mutatják: érdemes csinálni.
Dani anyukája
Huba

A zenehallgatás óta egyébként jelentős változásokat figyeltünk meg, melyek elsősorban Huba viselkedésével kapcsolatosak. Alapvetően sokkal nyugodtabb,kiegyensúlyozottabb. Mindezekből következik, hogy a mindennapokban határozottan együttműködőbb, simulékonyabb.
A változásokat, új dolgokat könnyebben veszi mint korábban, nyitottabb nem csak a társai, de a felnőttek irányába is.
Ennek talán legjellemzőbb példája, hogy egy hónapja rendszeresen köszön mind az óvodai csoporttársainak, mind a vele találkozó felnőtteknek, ez korábban teljességgel elképzelhetetlen volt.
- A tornát, amelyet korábban csak nagy harcok árán tudtunk gyakorolni, most lelkesen, a tőle telhető legpontosabban ismétli. Feladatait hosszas győzködések nélkül elvégzi, gyakran ő maga ajánlja fel a háztartásban a segítségét. Kedve vidám, a korábbi állandó morgások, elégedetlenkedések is csökkentek.
Testvérével figyelmes, gyakran fejezi ki iránta a szeretetét.
Huba anyukája
Tomi

A nyár elején elvégzett Hallási Figyelem Fejlesztési tréning után 2 héttel következett egy kisebb fajta regresszió, de utána hamar rendeződött. Először az addig megszokott szintre, de a nyár végén, illetve az iskola megkezdésekor jelentős változásokat vettünk észre.
Koncentrált, figyelmes kis tudós lett a Tomiból, rengeteg dicséretet kapunk a mai napig is.
Az órán odafigyel, szövegértése nagyon jó, írása szép, számol fejben és a rajzai is gyönyörűek (fiúkhoz képest).
Tomi anyukája
Adél

Mi csak 1,5 hónapja járunk alapozó terápiára, de azt vettük észre, hogy a doktornőtől kapott beszédészlelési feladatokat nagyon ügyesen, helyesen, és legfőképpen nagy kedvvel csinálja, ami a torna előtt sajnos nem volt jellemző. Kb. akkor kaptuk az újabb, 2. feladatsort, amikor elkezdtük a tornát.
De már telefonáltunk Győrbe, hogy korábbi kontrollidőpontot kérjünk, mert Adél nagyon ügyesen teljesít.
Kislányunk előmenetelével elégedettek vagyunk, tetszik a torna helyszíne, megfelelő az időpont, és a kedvességeddel Gabika maximálisan elégedettek vagyunk.
Köszönjük
Adél anyukája és apukája
Márkó

Rengeteget fejlődött a finommotorikája, már tud gondosan és szépen rajzolni, türelmesebb és koncentráltabb lett. Nagyon örültem, hogy önállóan elkezdett maga után rakodni, rendszeresen beágyazni az ágyát, sőt egy ideig egyáltalán nem szopta az ujját – mióta beteg lett sajnos újra megtalálta elalváshoz.
Mostanság több a barátja, és már annyira nem fél az idegenektől, de még most sem mindig néz bele idegen szemébe a bemutatkozáskor.
Szerintem idő kell csak, és csodák lesznek – most van jó szemüvege is, – és ez is szokott segíteni, no, meg a torna rettentő sokat segít a fejlődésében.
Márkó anyukája
Bence – két év múlva…

Bence nagyon sokat dolgozott, mert májusban szinte naponta írták a nehezebbnél nehezebb dolgozatokat. Volt, hogy apróbb hibák (időnként kicsit nagyobbak is) itt-ott becsúsztak, melyek miatt előfordult, hogy 1-2 ponttal, vagy 1-2 százalékkal maradt le az 5-ről. De voltak hihetetlenül remek dolgozatai is: matematikából a szorzás és osztás (75 művelet mért idő alatt, amiből a percenkénti hibátlan műveletek száma alapján osztályoztak) 5* lett. Az osztásnál a percenkénti hibátlan műveletek száma 17 volt!
Magyarból a szövegértése nagyon szépen alakul, rengeteg ötöst kapott és szabadidejében is falja a könyveket. A helyesírást még tanuljuk, időnként bizonytalan, de nem reménytelen! :-)))
Összességében és nem is kertelek tovább: remek bizonyítvánnyal örvendeztetett meg mindannyiunkat! A fent leírt okok miatt magyarból 4-t kapott, az összes többi tantárgyból 5-t!!! Matekból is!!!!!!!! Szorgalmáért pedig nevelőtestületi dicséretben részesítették!!!
Nagyon boldogok és büszkék vagyunk Bencére és nem tudom elfelejteni, ha Te annak idején nem fekteted le azokat az alapokat, amikre építkezhetünk, most nem tarthatnánk itt!
Nagyon köszönjük Neked!
Kriszti és Bence
Zalán – 5 éves

Kisfiunk már szinte születése óta nehezebben kezelhetőnek bizonyult, mint másfél évvel idősebb nővére.
Ezt eleinte persze ráfogtuk arra, hogy fiú és egy kicsit szeleburdibb a kelleténél. Aztán úgy 4 éves kora körül az úszó edzője vette észre, hogy valami baj van a mozgásával, nem igazán megy neki még a karkörzés sem, ami ugyebár elengedhetetlen lenne a hátúszás elsajátításához.
Ekkor vittük el őt egy fejlesztő pedagógushoz, aki egy átfogó felmérés során megállapította, hogy az idegrendszer fejletlensége, éretlensége miatt van jelen a fiamnál ez a koordinációs zavar, ami a mozgásán kívül a viselkedésére és a figyelmére is kihat.
Ez a fejlesztőpedagógus ajánlotta nekünk Gabi nénit és az alapozó mozgásterápiát. Immár lassan egy éve járunk a tornára és kisfiunk rengeteget fejlődött. Először csak a rajzain látszott az ugrásszerű fejlődés, de mára már a hintázás és az úszás is sokkal jobban megy. Nagyon szívesen vesz részt a foglalkozásokon, hisz a feladatok játékos formában fejlesztik idegrendszerét.
Gabi néni mérhetetlen türelemmel és kedvességgel tanítgatja, fejleszti a gyerekeket, beszélget velük és nem utolsó sorban odafigyel egyedi igényeikre.
A viselkedése is sokat javult és reméljük, hogy a további terápiás kezeléssel elérjük, hogy mire iskolába kerül behozza a lemaradást és a későbbiekben nem lesz gondja a tanulással.
Zalán anyukája
Zita és az alapozó terápia

A gondjaink ott kezdődtek, hogy Zita áprilisban született.
Így az óvoda harmadik évének elején döntés elé kerültünk, hogy menjünk-e iskolába, vagy maradjunk még egy évet oviban.
Zitus okos kislány, de nagyon nehezen oldódik és problémák voltak többek között a ceruzafogással és a nagymozgásokkal is.
Egyértelműen maradtunk volna az oviban, ha nem szűnt volna meg a megszokott csoportunk, óvónénink.
Az óvodai logopédiai fejlesztésbe nem sikerült bekapcsolódnunk kapacitás szűke okán.
Nem szerettünk volna szeptemberben dönteni arról, hogy megyünk vagy maradunk, így külön fejlesztési lehetőségek után néztünk.
Ajánlották nekünk az alapozó terápiát és Gabi nénit. Bizony beletelt két-három hónapba, de Gabi néni végtelen türelmének és szeretetének köszönhetően Zitus ma már imád alapozó tornára járni.
Mozgása rengeteget fejlődött, biciklizik, elkezdtünk teniszezni, szereti a testnevelés órát és általában a mozgást. Sokkal nyitottabb és magabiztosabb, mint egy évvel ezelőtt. Szépen fogja a ceruzát és lendületesen, lelkesen rajzol. Hosszas vívódás után végül belevágtunk az iskolába. Most október van és nem nehézségmentes az indulás. Azt hiszem jó döntést nem tudtunk volna hozni, már nem lett volna jó az ovi és talán túl korai a suli. Köztes megoldás pedig sajnos nincs. Abban viszont biztos vagyok, hogy Gabi néni és az alapozó terápia nagyon sokat segít nekünk mind az iskolai, mind a „magánéleti” problémák leküzdésében.
Zita anyukája
Bence – 7 éves

BENCE – 7 éves
Gyermekem két éve jár Gabi nénihez alapozó tornára. Mozgása összerendezettebb, bátran fog hozzá olyan mozgásokhoz, amik régen problémát okoztak neki. Személyiségében is bátrabb, határozottabb, nyitottabb lett.
Az iskolában is jól érzi magát, már nem húzódik el a többiektől, részt vesz a közösségi életben.
A szabályokat betartja és erre figyelmezteti társait is.. A leckeírásnál sem kell noszogatni.
Rajza sokat fejlődött, az írása szép, az iskolai külalakversenyen második helyezést ért el.
A tanító néni is meg van elégedve a munkájával, bár a gyorsaságon lehet még javítani.
Gabi néni a legjobb fejlesztő, aki eddig foglalkozott gyermekünkkel.
Tökéletes a kapcsolat a gyerek és a terapeuta, illetve a család között.
Bence édesanyja